Főoldal Szolgáltatásaink Áraink Hibabejelentő Jó tudni Elérhetőség
 
 
 
webmail
iso
 

 

 

Cégünk a CTS Kft. 1991.-ben alakult 100 %-os magántulajdonú társaságként. Központi telephelyünk Debrecen, Maróthy György u. 5-7. szám alatt van.

Az informatika több területén állunk partnereink, ügyfeleink rendelkezésére. Cégünk 23 jól képzett szakemberrel áll partnereink rendelkezésére. Évente mintegy 3.000-3.500 számítógépet, valamint értékben hasonló nagyságrendű számítógép alkatrészt értékesítünk.

Szervízszolgáltatásainkat az egyéni felhasználókon, és a kis cégeken kívül Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, mintegy 30-35 középméretű cég veszi igénybe rendszeresen, a referenciahelyeknél említett nagy cégeken kívül. 1994 évben a meg növekedett szoftver fejlesztés és kereskedelmi feladatok ellátására létrehoztuk a CTS-SOFT Kft. Szoftverfejlesztő és forgalmazó társaságot, valamint több hardver és szoftvergyártó cég magyarországi disztribútorával vettük fel a kapcsolatot.

A hálózatépítést az informatikai fejlesztések kiemelt területeként kezeljük. Szakembereink komoly tapasztalatra tettek szert a telefonhálózati, lokális 10 és 100 Mbit/sec ethernet, valamint monó- és multimódusú optikai hálózatok tervezése, kivitelezése, bemérése és üzemeltetése terén is. Az optikai hálózatépítés terén a gyakorlati tapasztalatok nagy részét a szakmai szapportot nyújtó kollegánk a debreceni egyetemek és a városi önkormányzat optikai hálózatának tervezése és kivitelezése során szerezte. Cégünknél egy új technológia melyet 2000-ben vezettünk be illetve szeretnénk bevezetni a piacra a szórt frekvenciás jel/adat átvitel.

2000. évben két új divízió kezdte meg működését cégünknél. A Web oldalak elkészítésével és az ezzel kapcsolatos komplex szolgáltatással ISDN, bérelt vonal, telefonközpont (Panasonic, Siemens) értékesítéssel, sikerült előre lépnünk ügyfeleink teljes kiszolgálását megcélzó cégfilozófiánk megvalósításában. TEVÉKENYSÉGI KÖR - számítástechnikai hardver és szoftver eszközök értékesítése - számítástechnikai eszközök szervizelése - irodatechnikai eszközök forgalmazása-szervizelése - hálózatok tervezése kivitelezése - hálózati szoftverek installálása, üzemeltetése rendszerfelügyelet - multimédiás oktatási anyagok készítése, szoftverfejlesztés - weblapok készítése, A felsorolt tevékenységek közül a számítás- és irodatechnika képezi éves árbevételünk túlnyomó többségét. KÜLDETÉS Ügyfeleink általában azt várják a piactól, hogy mindig a legújabb informatikai technológiákat alkalmazhassák - a CTS Kft. Ennek az igénynek kíván megfelelni - küldetése a régió vezető informatikai cégévé válni. PARTNEREINK Jelenleg - a legjelentősebbek közül - az IBM, Cabletron, Hewlett-Packard, Epson, Genius, Amptron, Logitech, Compaq, Cisco, 3Com, AMP, SMC dealerei vagyunk. Szoftvervonalon jogosítványaink: Microsoft kiemelt forgalmazó, Novell Official Reseller, IBM Business Partner. Nagy társaságok részére komplett ügyviteli szolgáltatást nyújtó szoftvert is forgalmazunk. MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS A CTS Kft. 2000. IV. negyedévétől ISO 9001-es szabvány szerinti minőségbiztosítási rendszert működtet, melyet 2001. IV. negyedévében kíván tanúsíttatni. REFERENCIÁINK Ügyfeleink a gazdaság különböző ágazatainak meghatározó szereplői. Fontosabb referenciáink a teljesség igénye nélkül. Hajdú-Bét Rt., Debreceni Egyetem, Hajdú-Gabona Rt., Trans-Sped Kft., Tüzépker Kft., TIVIZIG Debrecen, Cívis Ház Rt., ROAG Kft., Kaba és Vidéke Tak.Szövetkezet, GSV Kft., FAG Automative Hungary Ipari Kft., Eurings Rt., Devik Kft., Borsodchem Rt., HBM-i Önkormányzat, Kolozsvári Műszaki Egyetem, Szebeni "Lucian Blaga" Egyetem. Minden a fentiekben említett Társaságnak szoftvereket is szállítottunk a hardverekkel egyetemben.

webmail