|
|
|
|
 Néhány olyan jó tanáccsal próbálunk szolgálni, melyek szervizünkbe bekerülő eszközök esetén is gyakran előfordulnak. Ha átgondolja és megfogadja, az itt leírtakat, rengeteg időt, energiát és nem utolsó sorban pénzt spórolhat meg magának.
- Számtalan esetben történt már olyan, hogy behoztak egy laptopot azzal a hibával, hogy nem kapcsol be. Kivettük az akkumulátort felraktuk hálózati töltőre, és csodák csodájára működött, majd visszatéve az akkumulátort szintén hibátlanul indult. Tehát minden esetben, mielőtt szervizbe vinné készülékét először végezze el a fent említett műveletet, ugyanis ezzel megspórolhat egy felesleges utat, illetve a bevizsgálási díjat!
- Ha számítógépe nem kapcsol be, először húzza ki azt a hálózatból. Várjon egy percet, majd dugja vissza a csatlakozót a hálózatba és próbálja meg ismételten bekapcsolni számítógépét.
- Ha nincs internet: húzza ki a modemet, ill. ha van a routert is az elektromos hálózatból, várjon egy percet majd ismét csatlakoztassa azt.
- Egy kissé komikus eset, jobban mondva esetek: Számítógépes szerviz vagyunk, de rengeteg egyéb készüléket próbáltak már meg behozni javításra. A mikrohullámú sütőtől, a fejhallgatón, TV-n keresztül egészen a hi-fi-ig mindenféle dolog megfordult már nálunk az évek során. Azonban, ahogy torokfájással sem a fogorvost keressük fel, úgy az elromlott mikrónkkal sem ajánlatos elindulni egy számítógépes szervizbe.
- A javítást követően szükséges lehet az operációs rendszer újratelepítése. Kérjük, a Windows telepítő lemezét, vagy annak biztonsági másolatát, illetve a számítógéphez kapott driver lemezeket feltétlenül hozza magával! Ne feledkezzen meg fontos adatainak biztonsági mentéséről sem, még akkor sem, ha biztos abban, hogy a hiba nincs kapcsolatban az adathordozó eszközzel! Amennyiben ez nem történik meg, sajnos nem vállalunk felelősséget a felmerülő adatvesztéssel kapcsolatosan. Ha igényt tart rá, adatai mentését kérésre örömmel elvégzünk Önnek!
- Számítógép vagy notebook garanciális meghibásodása esetén győződjön meg róla, hogy a probléma nem szoftveres eredetű. Ennek kivédésére érdemes végrehajtani a rendszer, illetve a teljes operációs rendszer teljes visszaállítását, újratelepítést.
- „Az év legzivatarosabb évszaka a nyár. Az otthoni és az irodai szórakoztatóelektronikai és számítástechnikai eszközök azonban nem csak nyáron, hanem egész évben ki vannak téve a villámcsapás és az áramingadozás okozta károknak. A hazai háztartások több mint fele észlelt már áramellátási problémát, ám a kutatásaink ennek ellenére azt mutatják, hogy a lakosság kétharmada nem tud arról, hogy a villámhárítón kívül léteznek egyéb villámvédelmi megoldások is.
A túlfeszültség-védelmi eszközök közül a szünetmentes tápegységek jó része nemcsak a villámok okozta túlfeszültség, hanem az áramellátás ingadozásai ellen is védik az érzékeny elektronikai eszközöket. Ezeknek a berendezéseknek az ára minden esetben eltörpül a túlfeszültség okozta kár értéke mellett.” - PCWORLD.hu
A következő tippek betartása segít megvédeni az értékes elektronikai eszközöket az áramellátási rendellenességek és a villámcsapások okozta maradandó károsodásoktól.
Védje meg érzékeny, nagy értékű elektronikai eszközeit az áramingadozások (lökések és tüskék) okozta káros túlfeszültségtől. Ennek érdekében válasszon olyan túlfeszültség-védelmi megoldást, amelynek feszültség-áteresztő értéke alacsony.
Az elektronikai eszközök védelmének biztosítása érdekében olyan túlfeszültség-védelmi eszközt válasszon, amely az áramlökések által veszélyeztetett összes útvonalat, többek között az elektromos vezetékeket, telefonvezetékeket, adatkábeleket és koaxiális kábeleket is lefedi.
Senki sem szeret feleslegesen időt pazarolni, vagy pénzt kidobni az ablakon, így reméljük hasznos, és tanulságos esetekkel szolgáltunk Önnek. Mindenképpen érdemes ezekre odafigyelni, mert így rengeteg kellemetlen esettől megkímélhetjük magunkat.
|
|
|
|